
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának mostani epizódjában a magyar kosárlabda-utánpótlás jelenlegi helyzetét tekintik át szakértőink.
A TF januárban indult podcastsorozatában az egyetem hallgatóit és fiatalokat érintő sportos témákat boncolgatnak elismert oktatóink, valamint intézményünkhöz közeli neves sportszakemberek. A mai adásban sem lesz ez másképpen, hiszen Boros Zoltán Zsoldos Andrást és Horváth Józsefet hívta meg, hogy körbejárják a magyar kosárutánpótlás állapotát.
Ki ne hallgatna szívesen podcastot LeBron Jamessel, minden idők legtöbb pontot szerző NBA-játékosával? Ha mifelénk járna, egész biztos, hogy elhívnánk a TF-stúdiójába, ám egyelőre ez csak álom.
Az viszont valóság, hogy a magyar kosárlabda-utánpótlásnak bőven van pótolni valója a nemzetközi porondon. Boros Zoltán, a TF Sportjáték Tanszékének kosárlabda-szakedzője olyan beszélgetést moderál, amelyben Zsoldos András, a Budapest Honvéd Kosárlabda-akadémiájának szakmai igazgatóhelyettese, a magyar válogatott korábbi játékosa, majd később a korosztályos- és felnőttválogatott és több NB I-es csapat edzője, valamint Horváth József, a Soproni Műegyetemi és Atlétikai Club (SMAFC) elnöke, a Soproni Fiúsportiskola és Kosárlabda-akadémia vezetője igyekszik megmagyarázni, más országokhoz képest mi a magyar kosárlabda-utánpótlás lemaradásának oka, miben és hogyan kellene előrelépnünk, és ezért milyen áldozatokat kellene hoznunk.
No comments yet. Be the first to say something!